Bodor László internetes lapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menű
 
Interjúk
 
Festők
 
Sütő Enikő

Bátor Tábor és Modelliskola - Interjú Sütő Enikővel
  

Sütő Enikő az egyik legsikeresebb és legismertebb modell volt éveken keresztül, s néha még ma is kifutóra lép – legutóbb éppen az általunk szervezett Sztárok neglizsében című bemutatón láthattuk.

- A hetvenes évek végén kezdtél el modellként dolgozni. Mennyiben volt más a modellvilág a nyolcvanas években, mint ma?

- Teljesen más volt. Sokkal kevesebben voltunk, nagyon zárt világ volt, így sokkal több munkánk is volt, s nagyon nagy volt a pörgés. Egy kicsit misztifikálva is volt a dolog, nehezebb volt bekerülni a szakmába, mint ma. Nem voltak intézmények, mint például újságok, modelliskolák, modellügynökségek, vagy éppen versenyek. Az, hogy valaki modell lett, általában a véletlennek volt köszönhető, én például jogásznak tanultam, meg sem fordult a fejemben, hogy modell legyek, s Fenyő János révén kerültem ebbe a világba. Ma ez nem így van, tudatosan lehet készülni erre a pályára, vannak megmérettetési lehetőségek, s működik egy kiválasztódási, kiválasztási folyamat. Ugyanakkor ma sokkal nehezebb ismertségre szert tenni, mint a mi időnkben. Nem is nagyon vannak olyan modellek, akik csak modell mivoltuk révén váltak híressé, ehhez mindig szükség volt valamilyen más jellegű médiaszereplésre is, vagy éppen film szerepre. Gondoljunk csak a talán itthon leghíresebb modellre, Görög Zitára, aki igazán akkor vált ismertté, amikor a Megasztár műsorvezetője lett. Természetesen mi is szerepeltünk filmekben, de mi akkor kaptuk ezeket a felkéréseket, amikor modellként már ismertek voltunk. Nagyon fontos különbség az is, hogy sokkal rövidebb időt lehet eltölteni a szakmában, mint a mi időnkben, ma három év alatt elkopik egy modell, annak idején akár húsz évig is lehetett dolgozni.
A nagy nemzetközi ügynökségek nagyon fiatal lányokat keresnek, tizennégy, tizenöt, tizenhat éveseket, a tizennyolc éves már öregnek számít. Új tendencia, hogy a nagymúlttal rendelkező, klasszikus cégek egyre inkább biztosra mennek, s már befutott arcokkal, elsősorban színészekkel, sportolókkal reklámozzák termékeiket. Láthatjuk, hogy Nicole Kidman, Sharon Stone, vagy éppen Uma Thurman órákat, parfümöket, bundákat reklámoznak. Ugyanakkor modellek egyre gyakrabban kapnak filmszerepeket, gondoljunk csak például Cindy Crawfordra. Napjainkra a verseny sokkal kíméletlenebbé vált, húsz éve afféle jámbor verseny volt, nem csak itthon, külföldön is. Ennek megfelelően nem lehet hibázni, ha valaki nem igazi profi, az hamar kiesik, nem kap munkát.

- Szinte minden kelet-európai országból találhatunk topmodellt a nemzetközi élvonalban. Mi lehet az oka annak, hogy Magyarországról senkinek nem sikerült igazi nemzetközi karriert csinálni?

- Azt hiszem, ez a munkafe- gyelemmel függ össze. Magyarorszá- gon még mindig azt gondolják, hogy a modellség maga a dolce vita, csupa csillogás, s könnyű élet. Ez egyáltalán nem így van, ez egy nagyon nehéz szakma. Ha egy lány kimegy külföldre, szinte teljesen egyedül van, el kell mennie napi öt-hat castingra, s az ügynöksége kíméletlen, mert ha nem választják ki három héten belül, akkor hazaküldik. Ha viszont kiválasztják, akkor nagyon keményen kell dolgozni, időben le kell feküdni, úgy kell enni, ahogy az ügynökség megmondja, s nem szabad alkoholt innia. Az ügynökségek nagyon kemények, mert a befektetett pénz sokszorosát akarják kivenni a modellből. Ezt persze nagyon sokan nem tudják, még azok a hazai ügynökségek sem készítik fel őket erre, amelyek kiközvetítik őket. Nagyon fontos a modell személyisége, természete, hogyan viszonyul a munkához, a munkában résztvevőkhöz, fotósokhoz, sminkesekhez. Nem lehet késni, hisztizni, nyafogni. Egy ilyen munkánál az idő valóban pénz, a műtermek, a személyzet óradíja ketyeg, így nem mindegy, kivel hogy lehet dolgozni, ki mennyire profi.

- Most mivel foglalkozol?

- Mára eljutottam oda, hogy azt csinálom, amit szeretek. Hosszú ideig jogászként dolgoztam, saját irodát vezettem, de néhány évvel ezelőtt befejeztem. Ma két fő területen dolgozom. Van egy modelliskolám, amit nagyon szeretek, s már tizenhét éve csinálom. Nagyon sok gyereket és felnőttet foglalkoztatok, szerencsére sok munkánk van.

Emellett a Bátor Tábor Alapítvány nagykövete vagyok. Ezt az alapítványt Paul Newman hozta létre, s krónikus daganatos betegségben szenvedő gyerekek szocializálásával foglalkozunk. Ezek a gyerekek többnyire otthon vagy kórházban vannak, nagyon ritkán jutnak el közösségbe, s másnak tartják magukat, mint egészséges társaik. A Bátor Tábor összehozza ezeket a gyerekeket, s bebizonyítja nekik, hogy pont olyanok, mint a többiek. Ez kitölti az életemet, nagyon sokat kapok tőle, mert az csupán a látszat, hogy ők kapnak tőlem, a gyerekek rengeteg szeretetet tudnak adni, és teljesen fel tudok töltődni, s ez fantasztikus élmény.

Tulajdonképpen valamilyen szinten ehhez kapcsolódik egy másik téma is, ami évek óta foglalkoztat, s ez a táplálkozás és a szépség összefüggése, az, hogy a táplálkozás milyen hatással van a szépségre. Nagyon komoly eredményeim vannak, s a környezetemben élő emberek körében elértem, hogy tudatosan táplálkozzanak, s ők sokkal jobban érzik magukat, jobb a közérzetük, s megváltozott a viszonyuk önmagukhoz és a körülöttük élőkhöz. A jövőben ezzel a dologgal hangsúlyosan szeretnék foglalkozni.
 
Saját lapok
 
Kedvenc lapok
 
Portálok
 
Újságok
 
Zene
 
Naptár
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Látogatók
Indulás: 2004-12-26
 
Partnerek

 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168