- A hetvenes évek végén kezdtél el modellként dolgozni. Mennyiben volt más a modellvilág a nyolcvanas években, mint ma?

- Teljesen más volt. Sokkal kevesebben voltunk, nagyon zárt világ volt, így sokkal több munkánk is volt, s nagyon nagy volt a pörgés. Egy kicsit misztifikálva is volt a dolog, nehezebb volt bekerülni a szakmába, mint ma. Nem voltak intézmények, mint például újságok, modelliskolák, modellügynökségek, vagy éppen versenyek. Az, hogy valaki modell lett, általában a véletlennek volt köszönhető, én például jogásznak tanultam, meg sem fordult a fejemben, hogy modell legyek, s Fenyő János révén kerültem ebbe a világba. Ma ez nem így van, tudatosan lehet készülni erre a pályára, vannak megmérettetési lehetőségek, s működik egy kiválasztódási, kiválasztási folyamat. Ugyanakkor ma sokkal nehezebb ismertségre szert tenni, mint a mi időnkben. Nem is nagyon vannak olyan modellek, akik csak modell mivoltuk révén váltak híressé, ehhez mindig szükség volt valamilyen más jellegű médiaszereplésre is, vagy éppen film szerepre. Gondoljunk csak a talán itthon leghíresebb modellre, Görög Zitára, aki igazán akkor vált ismertté, amikor a Megasztár műsorvezetője lett. Természetesen mi is szerepeltünk filmekben, de mi akkor kaptuk ezeket a felkéréseket, amikor modellként már ismertek voltunk. Nagyon fontos különbség az is, hogy sokkal rövidebb időt lehet eltölteni a szakmában, mint a mi időnkben, ma három év alatt elkopik egy modell, annak idején akár húsz évig is lehetett dolgozni.
A nagy nemzetközi ügynökségek nagyon fiatal lányokat keresnek, tizennégy, tizenöt, tizenhat éveseket, a tizennyolc éves már öregnek számít. Új tendencia, hogy a nagymúlttal rendelkező, klasszikus cégek egyre inkább biztosra mennek, s már befutott arcokkal, elsősorban színészekkel, sportolókkal reklámozzák termékeiket. Láthatjuk, hogy Nicole Kidman, Sharon Stone, vagy éppen Uma Thurman órákat, parfümöket, bundákat reklámoznak. Ugyanakkor modellek egyre gyakrabban kapnak filmszerepeket, gondoljunk csak például Cindy Crawfordra. Napjainkra a verseny sokkal kíméletlenebbé vált, húsz éve afféle jámbor verseny volt, nem csak itthon, külföldön is. Ennek megfelelően nem lehet hibázni, ha valaki nem igazi profi, az hamar kiesik, nem kap munkát.

- Szinte minden kelet-európai országból találhatunk topmodellt a nemzetközi élvonalban. Mi lehet az oka annak, hogy Magyarországról senkinek nem sikerült igazi nemzetközi karriert csinálni?

- Azt hiszem, ez a munkafe- gyelemmel függ össze. Magyarorszá- gon még mindig azt gondolják, hogy a modellség maga a dolce vita, csupa csillogás, s könnyű élet. Ez egyáltalán nem így van, ez egy nagyon nehéz szakma. Ha egy lány kimegy külföldre, szinte teljesen egyedül van, el kell mennie napi öt-hat castingra, s az ügynöksége kíméletlen, mert ha nem választják ki három héten belül, akkor hazaküldik. Ha viszont kiválasztják, akkor nagyon keményen kell dolgozni, időben le kell feküdni, úgy kell enni, ahogy az ügynökség megmondja, s nem szabad alkoholt innia. Az ügynökségek nagyon kemények, mert a befektetett pénz sokszorosát akarják kivenni a modellből. Ezt persze nagyon sokan nem tudják, még azok a hazai ügynökségek sem készítik fel őket erre, amelyek kiközvetítik őket. Nagyon fontos a modell személyisége, természete, hogyan viszonyul a munkához, a munkában résztvevőkhöz, fotósokhoz, sminkesekhez. Nem lehet késni, hisztizni, nyafogni. Egy ilyen munkánál az idő valóban pénz, a műtermek, a személyzet óradíja ketyeg, így nem mindegy, kivel hogy lehet dolgozni, ki mennyire profi.

- Most mivel foglalkozol?

- Mára eljutottam oda, hogy azt csinálom, amit szeretek. Hosszú ideig jogászként dolgoztam, saját irodát vezettem, de néhány évvel ezelőtt befejeztem. Ma két fő területen dolgozom. Van egy modelliskolám, amit nagyon szeretek, s már tizenhét éve csinálom. Nagyon sok gyereket és felnőttet foglalkoztatok, szerencsére sok munkánk van.

Emellett a Bátor Tábor Alapítvány nagykövete vagyok. Ezt az alapítványt Paul Newman hozta létre, s krónikus daganatos betegségben szenvedő gyerekek szocializálásával foglalkozunk. Ezek a gyerekek többnyire otthon vagy kórházban vannak, nagyon ritkán jutnak el közösségbe, s másnak tartják magukat, mint egészséges társaik. A Bátor Tábor összehozza ezeket a gyerekeket, s bebizonyítja nekik, hogy pont olyanok, mint a többiek. Ez kitölti az életemet, nagyon sokat kapok tőle, mert az csupán a látszat, hogy ők kapnak tőlem, a gyerekek rengeteg szeretetet tudnak adni, és teljesen fel tudok töltődni, s ez fantasztikus élmény.

Tulajdonképpen valamilyen szinten ehhez kapcsolódik egy másik téma is, ami évek óta foglalkoztat, s ez a táplálkozás és a szépség összefüggése, az, hogy a táplálkozás milyen hatással van a szépségre. Nagyon komoly eredményeim vannak, s a környezetemben élő emberek körében elértem, hogy tudatosan táplálkozzanak, s ők sokkal jobban érzik magukat, jobb a közérzetük, s megváltozott a viszonyuk önmagukhoz és a körülöttük élőkhöz. A jövőben ezzel a dologgal hangsúlyosan szeretnék foglalkozni.