- A média világában játszódó Reváns főhőse egy fiatal nő, s az ő kalandjain keresztül – s ezek többnyire erotikával erősen megfűszerezett kalandok – ismerhetjük meg ezt a világot, kaphatunk képet az ott mozgó figurákról, elsősorban természetesen férfiakról. A könyvet egyes szám első személyben írtad, s emiatt nagyon sokan azonosítanak a főhőssel.
- Az egyes szám első személy egy írói technika, amely most a legközelebb áll hozzám, ezzel tudom legkönnyebben kifejezni gondolataimat, s úgy érzem, így tudok legkönnyebben közel kerülni az olvasóhoz. Persze ennek megvannak a veszélyei, az olvasó azonnal azonosítja a szerzőt a főhőssel. Minden író valamilyen szinten felhasználja a saját életét, de nem csak azt, sőt elsősorban nem azt. Természetesen én sem vagyok azonos könyvem főhősével, gondoljunk csak bele, a huszonöt évemmel megélhettem-e annyi sztorit, mint amennyit a könyvben leírok. Arról van szó, hogy elég jó megfigyelő vagyok, odafigyelek az emberekre, a körülöttem levő világra, sok történetet hallok, s ezeket továbbgondolom, hozzájuk teszek, elveszek belőlük, s a végén összeállnak ezek a történetek. A szereplők, a karakterek is gyakran kitaláltak, vagy éppen több, létező személyből gyúrom össze őket, s a végeredmény egyikkel sem azonosítható. Hangsúlyozom, nem naplót írok, nem is önéletrajzot, s noha valamilyen módon természetesen benne vagyok, nem én vagyok a könyv főhőse.
- Ennek ellenére nagyon sok a személyes elem, a főhős is író, a TV-nél vezet műsort, újságokat ír, a tetejébe még grófkisasszony is, akárcsak Te.
- Igen, ez alapvetően a Revánsra jellemző. Valójában arról van szó, hogy bekerültem egy számomra addig idegen és ismeretlen világba, amely kívülről csillogó-villogónak tűnik, de amelynek a hátterében nagyon kemény dolgok történnek, és ez elég megrázó volt számomra. Úgy éreztem, ezt meg kell osszam másokkal is, az olvasóval. Ezek a történetek nem egy az egyben történtek meg, de a lényeg, az egésznek a miliője, a figurák, a jellemek a média világát tükrözik.
- Nem túl hízelgő képet festettél a férfiakról, s amikor elolvastam a könyvet, azon gondolkodtam, valóban ilyenek vagyunk, vagy Te vagy ilyen balszerencsés, hogy nem találkozol normális férfiakkal.
- A huszonöt évemmel egyelőre nem tudom felmérni, hogy valójában milyenek is a férfiak, és szerintem nem lehet általánosítani. Biztos, hogy minden férfi egy egyéniség, és mindegyiknek esélyt kell adni arra, hogy bebizonyíthassa, ő nem ilyen. Az, hogy a könyvben szereplő férfiakat olyannak ábrázoltam amilyennek – s ez valóban nem túl hízelgő rájuk nézve – teljesen tudatos volt, mert azt a részét, azt a szegmensét akarom bemutatni a világnak, ami a leginkább elborzaszt, felháborít, kiborít. Egyébként nyilvánvaló, hogy vannak normális férfiak is, de a drámai feszültség a gonoszban rejlik, az ördög ott van elrejtve. Ezek a karakterek mutatnak rá korunk elmagányosodásának okára, de a jelenség valójában általános érvényű.
- Nos, miután alaposan kielemeztük, hogy nem vagy azonos könyvbéli főhősöddel, akkor milyen is vagy valójában?
- Aki egy kicsit jobban ismer, s olvassa az írásaimat is, az látja, hogy nagyon éles kontraszt van a kötetbeli főhős és az író valódi énje között. Én is, akárcsak főhősöm elég temperamentumos nő vagyok, de ugyanakkor sokkal gátlásosabb, szégyenlősebb, soha nem mondanék olyanokat, mint amiket leírok, s ha nekem mondana valaki hasonlókat, akkor nagyon zavarba jönnék, s elszégyellném magam. Sokkal óvatosabb vagyok, a kapcsolataimat illetően is, s azt hiszem, arról van szó, hogy mindazt, amit nem élek meg, mert a neveltetésem, a belém rögződött tabuk nem engedik számomra, azt papírra vetem. Ez egyfajta kettősség, az írásban a tökéletes szabadságot élem meg, a valóságban viszont sokkal bátortalanabb vagyok. Mint már említettem, a temperamentumom hasonló a főhőséhez, s az a fajta nyitottság és őszinteség is, ahogy kimondom a dolgokat. S persze az életvitelünk is különböző, erdélyi lány vagyok, a könyvbeli főhőssel ellentétben rendet tartok magam körül, s már tizenéves koromban megtanultam főzni, s szeretek is. Egyébként nem olyan nagy baj ez a bizonytalanság az író személye körül, egy kis homály, misztérium nem árt, de a lényeg az, hogy a szöveg valamit kiváltson, hasson az olvasóra.
- Borzasztó éles szemed van, hihetetlen pontossággal és könyörtelenül veszed észre, s írod le a férfiak hibáit. Nem tartasz attól, hogy a férfiak, olvasván a könyved, megijednek Tőled?
- Nyilvánvalóan lesznek férfiak, akik nagyon meg fognak ijedni, és a lehető legmesszebb el fognak kerülni, s talán ez nem is baj, mert ha valaki megijed, akkor megvan rá az oka. Persze vannak olyan férfiak is, akik kifejezetten beindulnak, ha elolvassák a könyvet, s izgatja őket, vajon milyen lehetek. Ami engem illet, ha megismerkedek valakivel, akkor azt várom, hogy ne az írót lássa bennem, vagy a médiaszemélyiséget, hanem engem, Tisza Katát, az embert. Nagyon remélem, hogy olyan valakire fogok akadni, aki belátja azt, hogy van egy munkám, amit szeretek, de közben egy tök normális csaj vagyok, akit lehet szeretni, és nem kell attól rettegnie, hogy megírom a hibáit, vagy gondolatait.
- Min dolgozol most, mikorra várhatjuk új könyvedet?
- Két új regényen dolgozom, s mind a kettőben teljesen más témát szeretnék feldolgozni, mint a Pesti kínálatban és a Revánsban. Az egyik egy fiktív, minden valóságelemtől elrugaszkodott, kitalált sztori, amely elképesztő, de ugyanakkor nagyon is emberi történet, aminek semmi köze az írónőhöz, a tévéhez, a rádióhoz, az íráshoz, s még a férfiakhoz se. Ez a könyv terveim szerint jövőre jelenik meg. A másik egy modern családregény, amit már régóta ígérek, s arról szól, hogy honnan indultam, milyenek a gyökereim, s milyen történetek, lelkiállapotok, árnyalatok, színek, érzések, hangulatok járnak együtt ezzel az egésszel. Ez egy nagyobb falat, s lehet, hogy ehhez nem lesz elég egy év, úgy gondolom, még érnem és tapasztalnom kell, hogy ebből tényleg egy jól megírt, a modern kor számára szóló könyv szülessen. De addig is, amíg ezek a regények elkészülnek, megjelenik egy izgalmas antológia a nyáron, amelyben az én egyik novellám is olvasható lesz.
- Köszönöm a beszélgetést.
A fotókat Szabó Adél készítette