Fásy kiszállt
2006.06.25. 20:09
Tizenöt év után Fásy Ádám kiszállt a szépségverseny iparból, s eladta a Miss Universe Hungary és Miss World Hungary szépségversenyek rendezésének jogát a Magyarország Szépe Kft-nek
Véget ért egy korszak a magyarországi szépségversenyek történetében, ugyanis Fásy Ádám helyett ezentúl a Gyulai Zoltán és üzlettársai tulajdonában levő Magyarország Szépe Kft rendezi a hazai Miss Universe és Miss World versenyeket. Úgy vélem, ez a legjelentősebb esemény, ami az elmúlt másfél évtizedben ezen a piacon történt. Fásy vitathatatlan érdeme, hogy az „újkori” honi szépségversenyipar szerencsétlen indulása ( Molnár Csilla tragikus sorsa és halála ) után fel tudta építeni a Miss World illetve Miss Universe Hungary-t, el tudta fogadtatni és népszerűvé tudta tenni ezeket a versenyeket. Ugyanakkor Fásy meglehetősen ellentmondásos személyiségéből fakadóan tevékenysége súlyos torzulásokat is okozott a szépségverseny piacon. A saját versenyein túl nem ismert el, és nem fogadott el gyakorlatilag semmilyen más versenyt. Kivétel volt rövid ideig ez alól a Miss Internet Hungary, amellyel indulását követően együttműködési megállapodást is kötött. Az együttműködés, noha eredményes volt – a Miss Internet World-on közösen indított Nagy Imola harmadik helyezést ért el - itt nem részletezendő okok miatt rövid idő után megszűnt. Ezen magatartásának köszönhetően nem alakulhatott ki egészséges együttműködés a piac szereplői között, nem sikerült kidolgozni azt a normarendszert, amely kiszűrhette volna azokat a kezdeményezéseket, törekvéseket, versenyeket, amelyek lejáratták a szépségversenyeket, s rendkívül megnehezítették a korrekt cégek működését is. Fásy viszonya a sajtóval meglehetősen rossz volt, s ennek következményei kihatottak a többi versenyre is. Mivel Fásy versenyeinek súlyukhoz képest gyenge sajtója volt, a királynők soha nem kapták meg azt a publicitást, amely ahhoz kellett volna, hogy valóban ismertté váljanak, s ezáltal a szépségversenyek is megkaphassák azt a helyet a szórakoztatóiparon belül, ami megilleti azokat. Mutatja ezt az is, hogy igazán ismertté, úgymond sztárrá azok az egykori királynők váltak – többnyire a Fásy-val kötött igen szigorú szerződésük lejárta után – akik a médiában jutottak valamilyen szerephez. Ilyen volt például Kapocs Zsóka, de ki ismeri például Rozs Renáta, Tóth Eszter vagy éppen Orbán Veronika nevét, pedig mindannyian az elmúlt öt évben voltak királynők. Fásy persze megpróbálta helyrebillenteni az egyensúlyt, s saját médiafelületek létrehozásával próbálta kompenzálni ezt a helyzetet. Először saját lapot adott ki, amely rövid idő után megszűnt, majd televíziós műsorokat indított- nagyobb sikerrel. Műsorainak színvonala vitatható, nézettségük viszont magas, s az ezekre szervezett nyilvános előadások haknik is teltházasak. Visszavonulását követően egyébként Fásy Ádám ezen a területen szeretne még nagyobb sikereket elérni.
|