Koncert az Óbudai Társaskörben
2006.11.23. 19:00
Az Óbudai Társaskörben november 20-án tartott koncerten két, a Transformusic project keretében készült művet is bemutattak.
A 2006. november 20-án Rózsa Pál hatvanidik születésnapja alkalmából megrendezett koncerten Mozart két műve mellett elhangzott Rózsa Pál, a Gyöngyhajú lány négy romantikus álma című vonósnégyes, amely Presser Gábor Gyöngyhajú lány című szerzeményének témájára készült, s a 2004 évi Transformusic Zeneszerző Verseny díjazott műve volt. Ugyancsak Presser Gábor témájára íródott a másik felcsendült mű, amely egyben ősbemutató is volt, a Képzelt riport nyomán készült Kvintett fuvolára és vonosnégyesre.
A koncerten Seres Dóra játszotta a fuvolaszólamot, s fellépett még Papp Dániel ( hegedű ), Dúlfalvi Éva ( hegedű ), Szabó Réka ( brácsa ), Déri György ( gordonka ). A műsort vezette és verset is mondott Bencze Ilona. A koncerten jelen volt, s a szerzőt köszöntötte Presser Gábor.
A hangversenyt a Magyar Rádió rögzítette, s reméljük, hamarosan a rádióban is hallhatjuk a műveket.
|